Adatvédelmi nyilatkozat

FELHASZNÁLÁS ÉS ADATVÉDELEM

Az Kristály Hotel tulajdonosa vagy a feljogosított használója a honlapon található bármely szöveggel, képpel, hanggal és egyéb anyaggal kapcsolatos szerzői jognak és más szellemi tulajdonjogoknak.

A vállalkozás tiszteletben tartja a szerzői jogokat és az oldalon engedély nélkül nem használja mások szellemi termékeit és tudatosan nem sérti meg az idevágó jogszabályokat. Ha ennek az ellenkezőjét tapasztalja, haladéktalanul értesítsen bennünket, hogy a jogsértést mielőbb megszüntethessük.

Ön jogosult a http://keszthelyhotelsuperior.hu honlapját olvasni, arról nyomtatással, adathordozóra történő letöltéssel másolatot készíteni, de csak kizárólag személyes jellegű, magán és nem kereskedelmi célra. Tilos a honlap bármely részének másolatát eladni anyagi haszonszerzés céljából, továbbá kizárólag a tulajdonos hozzájárulásával lehetséges a honlap bármely részének megváltoztatása vagy más műbe, publikációba, honlapba építése, akár elektronikus, akár nyomtatott formában. Az itt leírtakon kívül a Kristály 95 Kft. semmilyen más felhatalmazást, jogot nem engedélyez a honlapjával kapcsolatban. 

A honlap tulajdonosa fenntartja magának a jogot arra nézve, hogy bármikor, amikor szükségesnek tartja, előzetes figyelmeztetés nélkül, bármilyen változtatást, javítást, módosítást végezzen honlapján.

Az Kristály Hotel Kft, a www.keszthelyhotelsuperior.hu weboldal üzemeltetőjének adatkezelési szabályzata:

Az adatkezelő neve: Kristály 95 Kft.

Az adatkezelő címe: 8360 Keszthely, Lovassy u. 8.

Elérhetőség: This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

Adatkezelési nyilvántartási azonosítója: Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság által feldolgozás alatt.

Az adatkezelés megnevezése: Adatkezelés a felhasználók önkéntes, tájékozott, és határozott hozzájárulása alapján az internetes honlapon regisztrált felhasználók esetében.

Az adatkezelés jogalapja: Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 5.§-a alapján a felhasználók önkéntes, tájékozott, és határozott hozzájárulása.

 

A kezelt adatok köre:

1. Az felhasználó által a regisztráció során kötelezően megadott adatok: név, e-mail cím és telefonszám

2. Az felhasználó döntése alapján a regisztráció során megadható adatok: nincs ilyen

3. 16. életévét be nem töltött kiskorú személyek a honlapon nem regisztrálhatnak.

 

Az adatkezelés célja:A. Amikor a felhasználó feliratkozik a hírlevélre, tárolásra kerül a felhasználó által megadott név, és e-mail cím azzal a céllal, hogy kiküldjük neki a hírlevelet. Az adatok tárolására és a hírlevelek kiküldésére a Mail Master hírlevélküldő szolgáltatót használjuk. A tárolt adatokat harmadik félnek nem adjuk ki. A felhasználó ezen adatkezeléshez való hozzájárulását a következő módokon adja meg:

1. A „(Hírlevél) Feliratkozás” menüpontban nevének és e-mail címének megadásával, majd a „Feliratkozom” gombra kattintással.

2. Az „Ajánlatkérés” vagy „Foglalás” internetes űrlap kitöltésével és elküldésével olyan módon, hogy az űrlap utolsó oldalán a „Feliratkozom” gombra kattint.

3. A „Kapcsolatfelvétel” internetes űrlap kitöltésével és elküldésével olyan módon, hogy a „Feliratkozom a hírlevélre” szöveg előtti négyzetben (check-box) elhelyezett pipát nem kattintja ki.

Ajánlatkérés vagy Foglalás esetén a felhasználó által megadott adatok esetében az adatok kezelésének célja az felhasználó azonosítása, majd e-mailben vagy telefonon történő tájékoztatása csak és kizárólag az adott ajánlatkérés vagy foglalás kapcsán. A felhasználó ezen adatkezeléshez való hozzájárulását az „Ajánlatkérés” vagy „Foglalás” internetes űrlap kitöltésével és elküldésével adja meg.

Felhasználó kifejezett hozzájárulása esetén az adatkezelés célja, hogy Szolgáltató személyre szabott ajánlatokkal is megkeresse a felhasználót telefonon vagy e-mailben. A felhasználó ezen adatkezeléshez való hozzájárulását a következő módokon adja meg:

A „(Hírlevél) Feliratkozás”, „Ajánlatkérés”, „Foglalás” vagy „Kapcsolatfelvétel” internetes űrlap kitöltésével és elküldésével olyan módon, hogy a „Hozzájárulok ahhoz, hogy a hotelszemélyre szabott ajánlatokkal, akciókkal keressen meg.” szöveg előtti négyzetben (check-box) elhelyezett pipát nem kattintja ki.

Jelen portálra való belépéssel számítógépének egyes paramétereiről, illetve annak IP címéről naplófile készül. Ezeket az adatokat az üzemeltető kizárólag a portál fejlesztése. Jelen portál, illetve annak egyes alkalmazásai kis szöveges információs fájlokat, ún. „cookie”-kat használnak, amelyek az ügyfelek azonosításának és további látogatásának megkönnyítése érdekében a látogatók merevlemezén tárolódnak. A portál felhasználója meghatározhatja, hogy kívánja-e fogadni a cookie-kat vagy sem, illetve kapjon-e értesítést arról, ha a megtekintett oldal cookie-t küld számára. Amennyiben Ön számítógépének böngészőjében engedélyezi a cookie-k használatát, úgy hozzájárul ahhoz, hogy az így közvetített információt jelen portál üzemeltetője a működtetés céljából felhasználja. Ne feledje, amennyiben Ön nem engedélyezi a cookie-k fogadását, abban az esetben a weboldal egyes szolgáltatásai nem vagy korlátozottan lesznek igénybe vehetőek 

Jelen weboldal a Google, Inc. („Google”) által nyújtott Google Analitika webanalitikai szolgáltatást használja. A Google Analitika „sütiket” („cookies”), az Ön számítógépén elhelyezett szövegfájlokat használ, melyek célja, hogy segítse a weboldal használatának elemzését. A „süti” által generált, a weboldal használatára vonatkozó információkat (beleértve az Ön IP-címét) a Google egyesült államokbeli szervereire továbbítja és ott tárolja. A Google ezeket az információkat a weboldal Ön által történő használatának értékelésére, a weboldalon végrehajtott tevékenységekről szóló riportoknak a weboldalak üzemeltetői részére történő összeállítására, valamint a weboldalon végrehajtott tevékenységekkel és az internethasználattal kapcsolatos egyéb szolgáltatások nyújtására használja. A Google továbbá átadhatja ezeket az információkat harmadik felek részére, amennyiben ezt törvény írja elő, vagy az adott harmadik felek a Google megbízásából feldolgozzák az információkat. A Google nem társítja az Ön IP címét a Google birtokában lévő egyéb adatokkal. Böngészője megfelelő beállításainak kiválasztásával Ön visszautasíthatja a „sütik” használatát, azonban felhívjuk figyelmét, hogy ez esetben Ön nem fogja tudni kihasználni jelen weboldal összes funkcióját. A jelen weboldal használatával Ön hozzájárul adatainak feldolgozásához a fentiekben meghatározott módon és a fentiekben meghatározott célokra. Az adatkezelő a megjelölt céloktól eltérő célra a személyes adatokat nem használja.

Személyes adatokat harmadik személyeknek csak a felhasználó előzetes és tájékozott hozzájárulása esetén ad át. Ez nem vonatkozik az esetleges, törvény alapján kötelező adattovábbításokra.

Az adatkezelés időtartama:

A felhasználó által a regisztráció során kötelezően, vagy önkéntesen megadott adatokat a Szolgáltató addig jogosult kezelni, amíg a Szolgáltató által biztosított leiratkozási lehetőséggel az felhasználó nem él. (Az felhasználó önkéntes döntése alapján, törlési igényének beérkezésétől számított 5 munkanapon belül a Szolgáltató törli az adatokat. Amennyiben az felhasználó jogellenesen, megtévesztően használ személyes adatot, vagy bűncselekményt valósít meg, akkor a felhasználási feltételekben biztosított módon a Szolgáltató a regisztráció törlésével egyidejűleg valamennyi személyes adatát a tudomásszerzéssel egyidejűleg azonnal törölheti).

A szolgáltatás használata során a naplófájlban rögzítésre kerülő adatokat a rendszer tárolja. Az utolsó látogatás időpontját a rendszer az felhasználó következő látogatása időpontjában automatikusan felülírja.

Adatbiztonsági intézkedések:

A személyes adatokat a Magyar Köztársaság területén a FORPSI által üzemeltetett szerveren tároljuk. A honlapon történő regisztráció során az felhasználó által megadott valamennyi adatot a Szolgáltató biztonságos, elzárt szerveren tárolja.

A megadott adatokat az adatkezelés, -feldolgozás során kizárólag egyedi, korlátozott („admin”) hozzáféréssel rendelkező, a Szolgáltató valamint az adatfeldolgozó alkalmazásában álló alkalmazottak ismerhetik meg. A Szolgáltató ellenőrzi, hogy mely alkalmazott mikor lépett be az adatbázisba, az érintett alkalmazottak munkájukat szigorú titoktartási kötelezettség terhe mellett végzik.

Adattovábbítás:

A Szolgáltató tájékoztatja az ügyfelet és a hozzájárulását kéri, amennyiben az adatait harmadik személy részére továbbítja. Az adattovábbításról a Szolgáltató nyilvántartást vezet.

Az adatkezelési szabályzat módosításának lehetősége:

A Szolgáltató fenntartja a jogot, hogy jelen adatkezelési szabályzatot a felhasználók előzetes értesítése mellett egyoldalúan módosítsa. Ön a szolgáltatásnak a módosítás hatálybalépését követő használatával elfogadja a módosított adatkezelési szabályzatot.

A felhasználók jogai adataik kezelésével kapcsolatban:

Adatai (személyes és különleges adatok) kezeléséről az ügyfelek tájékoztatást kérhetnek. Az adatkezelő kérésre tájékoztatást ad az érintettnek az általa kezelt adatairól, az adatkezelés céljáról, jogalapjáról, időtartamáról, az adatfeldolgozó nevéről, címéről (székhelyéről) és az adatkezeléssel összefüggő tevékenységéről, továbbá arról, hogy kik és milyen célból kapják vagy kapták meg az adatokat. A tájékoztatás iránti kérelmet e-mailben az This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. címre kell eljuttatni, amire 8 munkanapon belül választ kap az érintett. Az ügyfelek kérhetik adataik törlését, az adatkezelés időtartama pont alatt meghatározottak szerint.

Jogérvényesítési lehetőségek:

A felhasználó jogérvényesítési lehetőségeit az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény valamint a Ptk. alapján bíróság előtt gyakorolhatja, valamint kérheti a Nemzeti Adatvédelmi es Információszabadság Hatóság elnöke segítségét is (dr. Péterfalvi Attila a Nemzeti Adatvédelmi es Információszabadság Hatóság elnöke, 1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/c Postacím: 1534 Budapest, Pf.: 834. További kérdéssel, illetve észrevételeivel keresse az üzemeltető munkatársait az This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. e-mail címen.

Felhasználó hozzájárulása

A felhasználó a jelen adatkezelési szabályzat elolvasása után az alábbi hozzájárulást magára nézve elfogadottnak tekinti, amennyiben kitölti és elküldi a „(Hírlevél) Feliratkozás”, „Ajánlatkérés”, „Foglalás” vagy „Kapcsolatfelvétel” internetes űrlapok bármelyikét.

Hozzájárulás tartalma: 

„Az Adatkezelési szabályzatot átolvastam, megfelelően tájékoztattak az adataim kezelésével kapcsolatban és a http://admiralhotel.hu-ra történő regisztrációm során megadott adataimat a Szolgáltató (Az Admiral Hotel Kft.) az Adatkezelési szabályzatában leírtaknak megfelelően kezelheti, feldolgozhatja.”

Keszthely Hotel Superior***

A Keszthely Hotel Superior**** szálloda központi helyen mindösszesen pár perc sétára található a Balaton parttól, a strandtól, a mólótól, a balatoni kerékpárúttól és a történelmi belvárostól is. Kényeztesse testét- lelkét wellness- és szaunarészlegünkben: fényterápiás óriásjakuzzi, himalája sószoba, ametiszt gőzfürdő, bio finn- és infraszauna illetve zenés pihenő gondoskodik a teljes ellazulásról. Szállodánk 40 db kényelmes szobával, folyamatos programokkal és extra meglepetéseket tartalmazó akciókkal várja Önt és családját Keszthelyen, a Balaton fővárosában.

KAPCSOLAT

Keszthely Hotel Superior***
8360 Keszthely Lovassy S. u. 20.
Tel.: +36 83/318 999

+36 83 318 999 (0-24 óra)

akcio@keszthelyhotelsuperior.hu

KÖZÖSSÉGI MÉDIA

JoomlaMan